2010. június 21., hétfő

Bartis Attila: A nyugalom

bzsuka ajánlja kedvenc regényét a pályázatunkra:

A könyv egy színésznői állását elvesztő anya és fia nem éppen hétköznapi kapcsolatát mutatja be. A könyv néhol megbotránkoztató, néhol nagyon elgondolkodtató. A könyvben nem csak a főszereplő fiú és édesanyja, de anya és lánya kapcsolatának is igen érdekes megoldásával találkozhatunk. A könyből Alföldi Róbert ugyanezen címmel filmet rendezett.

"A regény olyan, mint egy örvény, olyan, mint a Száll a kakukk fészkére vagy a Hidegvérrel. Az ember először úgy olvassa, mintha semmi köze sem volna hozzá, aztán azon kapja magát, hogy el-eltöpreng rajta. A szöveg észrevétlenül darálja be a gyanútlan és ártatlan olvasót, aki hirtelen azt veszi észre, már sem a gyanútlansága, sem az ártatlansága nincs meg. Mindkettőt elveszítette. Vagy talán sohasem volt? Lassan-lassan keríti hatalmába az érzés: mi is lehetnénk ilyen helyzetben, velünk is történhetne mindez. ...Bartis félelmetes erővel épít egy olyan világot, amelyben ártatlan apró gesztusok később megrázó eseményekhez társulnak. Fokozatosan mozdulnak el a dolgok: a kamera éppen csak megrezdül, de már egészen mást mutat. Mégsem merül föl a kérdés, vajon miért éppen ezt mutatja, és miért éppen az után." (részletek Demény Péter kritikájából)

5 megjegyzés:

Miestas írta...

A könyv magával ragadó, és lerakhatatlan. Nekem aki már majdnem felnőttként éltem meg a randszer váltást külön élményt jelentett a korhű társadalmi rajzok olvasása...időnként mosolyt csalva arcomra, az egyébként nem túl vidám történet olvasása közben.
Szinte együtt éltem az íróval , a történet lehetne mindennapi mint ahogy gondolom számos ilyen élet van a környezetünkben is, de ennyire nyíltan és őszintén nem meséli el nekem senki.

Számomra szenzációs, átéreztem a napi gondjait, az őrület közeli állapotát a főhősnek Weér Andornak , és kicsit vele gyászoltam a veszteségeit ...

bzsuka írta...

Ha már ajánlottam, néhány személyes gondolatot is fűznék hozzá.
Nagyon tetszett nekem ez a könyv. Az anya fiú kapcsolatnak egy olyan aspektusát mutatja be, amit sokan megbotránkoztatónak tartanak. Egy anya, kinek senki más nem maradt csak a gyermeke, s az álmai és a múltja. Egy gyermek akinek mindezzel szembe kell néznie. Weér Andor így probálja meg kialakítani saját életet, de már az alapokból kiderül, hogy a végeredmény nem lehet más, mint kudarc. A könyv néhány eseménye önálló történetként is megállná a helyét, de természetesen így együtt ad ki egy komplex egész történetet.
Bartis Attila látásmódja újszerű. Másik regénye a Séta hasonlóan remek alkotás, csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szereti az újat.

Névtelen írta...

Nagyon nehezen ment az olvasása, többször le kellett tennem, mert nem bírtam tovább olvasni. Úgy éreztem, "kifeszítettek"! Ez volt az a könyv, mely "megakasztotta" az olvasópályázaton való sikeres részvételemet, mivel nagyon hosszú ideig olvastam. Ahogy az benne is volt: "túl jó családból származom" ehhez a könyvhöz. A lelkemig hatolt, ahol az emberi kapcsolatok zsigerei vannak, megrágva az anya-fia viszonyt, anya-lánya viszonyt és a szerelmeket, melyek - mint az igazi szerelmek - halálosak és marcangolóak tudnak lenni. Hát nem fogom egykönnyen elfelejteni...

Azért tetszett, mert abszolút nem volt szórakoztató! Ettől függetlenül - no és a témájától - gyönyörűek voltak a hasonlatai, a benne megfogalmazott metaforák. Tetszett, mert a lecsupaszított lélekig hatolt, oda, ahol már a pokol kapuja látható. Nagy hatással volt rám, bár az agyamnak újra kellett "kódolnia" magát, hiszen sokszor álomszerűek voltak az atomnyi történetek, sokszor visszacsatolások és utalások nehezítették a "szórakozni vágyó" olvasót. Amennyire megrázott, annyira épült a lelkem is. Néha idegesített, néha vágytam rá, hogy kézbe vegyem. Egyszóval elérte célját, amit egy könyv csak elérhet, botrányosan felkavaró, a szeretni/gyűlölni határmezsgyéjén!

silverchris

Névtelen írta...

Miközben olvastam Bartis Attila regényét, úgy éreztem egy nem létező világban vagyok, az emberi kapcsolatok ilyen különlegességét, szinte földönkívüliségét még nem tapasztaltam.

Nem tetszett, mert nem az én világom, a stílusa és a szóhasználata távol áll tőlem.

Gyöngyi

Névtelen írta...

Bartis Attila A nyugalom című regénye már az első pályázaton is szerepelt, de akkor nem tudtam elolvasni, mert már nem volt rá időm. Ezt most bepótoltam.

Elég különös emberek élete tárult elém. Az egyik főszereplő, Weér Rebeka egykor ünnepelt színésznő volt, de miután "leírták", 15 évre bezárkózott a lakásába. Ki sem mozdult többé a színházi kellékekkel berendezett otthonából. A fiával élt együtt, aki vállalta, hogy gondoskodik róla, pedig emiatt tönkrement az élete. Senkivel nem tudott normális kapcsolatot kialakítani. Mégsem adta az anyját otthonba vagy elmegyógyintézetbe. Apja és lánytestvére külföldre távozott. Egy ideig írt Judit az anyjának, pénz is érkezett rendszeresen, de a levelek egyszer csak elmaradtak. Ettől fogva Andor írt úgy az anyjuknak, mintha a levél Judittól származna. Később kerestette is Juditot a Vöröskereszt segítségével. Így tudta meg, hogy tíz éve halott, öngyilkos lett. Pénzt azonban továbbra is küldött valaki. Kiderült, hogy az apától kapták. Andor egyébként író volt, járt felolvasni is, és megismerkedett egy lánnyal, Fehér Eszterrel. Az anyja mindig számonkérte, merre járt. Egyszer több napig nem ment haza, s közben meghalt az anyja, az orvos szívelégtelenséget állapított meg nála. Andor szerette volna, ha Eszterrel rendeződik az életük. Ki tudja, hogyan alakul a sorsuk?

A regényben szereplők cselekedetei, beszédstílusa időnként sok volt nekem. Nehezen viseltem, ezért adtam magamnak egy kis szünetet. Addig egy másik könyvet olvastam. Azután befejeztem ezt a regényt is, mert kíváncsi voltam, hogyan alakul a szereplők sorsa. Ajánlom azért mindennek ellenére másnak is, akit érdekelnek az ilyen "senkineknemkívánom" sorsok, életek.

Kati