2010. június 22., kedd

F. Várkonyi Zsuzsa: Férfiidők lányregénye

Miestas ajánlja kedvenc regényét az olvasópályázatunkra:

A szép-emberit akartam megírni, azt, amit az én túlélőimtől kaptam, láttam. Az ocsmány-emberit már annyian megírták, és olvassák is boldog borzongással. Hátha a szépre is lesz kíváncsi szem és fül. Ezt a történetet nekik, az élesfülűeknek ajánlom. Csak meg kell hallani a gyógyító szavakat. 1948. Mindenkinek mást jelent. Én például a születésemmel voltam elfoglalva. Ennek a történetnek a hősei a túléléssel küszködtek. Talán szebben, mint sok kortársuk. Mert korábbi életükből volt elegendő szeretetforrásuk, ami nemcsak 44 traumáját segített begyógyítani, hanem 1950-et is átvészelni. Szabad-e ebben a férfivilágban leírni, hogy a gyógyítás mindig a szeretetről szól? Nekem hivatásom is ez lett. Ugyanerről írok pszichológiai könyveimben is. Csak ez most egészen más. Személyes.

Háttérként beépül a regény folyamatába a sztálini és '56-os Magyarország társadalmi környezete, a háború előzményeivel és a hatvanas évek 'konszolidációs' kezdeményeivel. Egy korántsem könnyű történelmi korszak humánus-emberi arcát akarja felvillantani a szerző; egyfajta válaszként is olvasható a regény arra a kérdésre, hogyan lehet átmenteni, megőrizni olyan alapvető értékeket, mint őszinteség, szeretet, család; hogyan lehet reménykedni, hinni a jóban akkor is, amikor úgy érezzük, hogy minden és mindenki ellenünk van.

2010. június 21., hétfő

Olmi, Véronique: Tengerpart

Miestas ajánlja kedvenc regényét az olvasópályázatunkra:

A fiatal nő, aki a történetet egyetlen hosszú monológban elbeszéli, egyedül él két kisfiával, az ötéves Kevinnel és a kilencéves Stannel. Életükben először nyaralni viszi őket. Ez a kiruccanás igazi ünnepi esemény, legalábbis annak kellene lennie, és az anya igyekszik minden tőle telhetőt megtenni, hogy az is legyen. Késő este szállnak buszra, szakadó esőben. És a gyerekek bizony nyugtalanok, aggasztja őket, hogy ilyen váratlanul, az iskolaév kellős közepén utaznak el, méghozzá a tengerhez, pedig már beállt a tél. De minderről nem lehet beszélni, sírni sem lehet, sírni főleg nem, sem az anyának, sem nekik. Ruháik szinte mind ott vannak a sporttáskában, kedvenc tárgyaik is - kivéve Kevin otthon felejtett cumiját -, és ez megnyugtatja, meg kell, hogy nyugtassa őket: ne féljenek többé a sötéttől, hiszen holnap új, csodálatos élet virrad rájuk, amelyben nincs több szenvedés. Boldogok lesznek, látni fogják a tengert, és látni fogják a fényt.


A baljós környezet, a szűnni nem akaró eső, a sár, a sötétség, az ellenségesen háborgó tenger, az elhagyatottság, a társadalmi közömbösség, sőt kegyetlenség és az anya kétségbeesett víziói egyre torokszorítóbb hangulatot teremtenek. A végkifejlet azonban túltesz minden képzeleten. A fanyar, sallangmentes, egyúttal lázadó, mégis gyöngéd és költői stílusban elbeszélt történet egyszerű és több mint felkavaró. Mert kiáltás ez a regény, mely kizökkent a nyugalmunkból, halálos rémületet kelt a szívünkben, tükröt tart elénk… Véronique Olmi színműíró és dramaturg. 1998-ban megjelent novelláskötete után ez az első regénye.

Mélylélektani pszichodráma a Tengerpart, lenyűgöző erejű és meglepetésekben bővelkedő "utazás az éjszaka mélyére".

Bartis Attila: A nyugalom

bzsuka ajánlja kedvenc regényét a pályázatunkra:

A könyv egy színésznői állását elvesztő anya és fia nem éppen hétköznapi kapcsolatát mutatja be. A könyv néhol megbotránkoztató, néhol nagyon elgondolkodtató. A könyvben nem csak a főszereplő fiú és édesanyja, de anya és lánya kapcsolatának is igen érdekes megoldásával találkozhatunk. A könyből Alföldi Róbert ugyanezen címmel filmet rendezett.

"A regény olyan, mint egy örvény, olyan, mint a Száll a kakukk fészkére vagy a Hidegvérrel. Az ember először úgy olvassa, mintha semmi köze sem volna hozzá, aztán azon kapja magát, hogy el-eltöpreng rajta. A szöveg észrevétlenül darálja be a gyanútlan és ártatlan olvasót, aki hirtelen azt veszi észre, már sem a gyanútlansága, sem az ártatlansága nincs meg. Mindkettőt elveszítette. Vagy talán sohasem volt? Lassan-lassan keríti hatalmába az érzés: mi is lehetnénk ilyen helyzetben, velünk is történhetne mindez. ...Bartis félelmetes erővel épít egy olyan világot, amelyben ártatlan apró gesztusok később megrázó eseményekhez társulnak. Fokozatosan mozdulnak el a dolgok: a kamera éppen csak megrezdül, de már egészen mást mutat. Mégsem merül föl a kérdés, vajon miért éppen ezt mutatja, és miért éppen az után." (részletek Demény Péter kritikájából)

2010. június 17., csütörtök

Chevalier, Tracy: Isten teremtményei

edimir ajánlja kedvenc regényét a pályázatunkra:

A címben szereplő teremtmények a fosszíliák, amit két nő kutat Lyme Regisben, az egyiküknek megélhetés, a másikuknak a vénlányságot elviselhetővé tevő passzió, aztán közös szenvedélyük, ami emberileg közel hozza egymáshoz őket. Darwin előtti időszakban játszódik a regény, szinte neki készíti elő a talajt kérdésfeltevésével: mik ezek a fura teremtmények, melyeknek nincs létező egyede a korban, hogyan értelmezhető az állatok kihalása, ha a Teremtés óta változatlan a Föld? Mi az esélye két nőnek arra, hogy a kor tudományos világa komolyan vegye őket, megkaphatják-e a nekik kijáró elismerést, vagy a férfiak aratják le helyettük a babérokat? Miért szeretem ezt a könyvet? Mert az írónő a tőle megszokott alapos kutatómunkára alapozva írja meg ezt a hiteles történetet hatalmas empátiával. Társadalmi elvárások, szerepek és korlátok, e két bátor nő ezeket is feszegeti. Az érdekes női sorsok bemutatásához mindenkinek ajánlom.

Jókai Anna: Ne féljetek

Csillagfürt ajánlja kedvenc regényét az olvasópályázatunkra:

A könyv Máriáról szól, aki légikisasszonyként megy nyugdíjba 25 év szolgálat után. Ő egy gyönyörű öntudatos kemény nő, aki mindig tudja mit akar. Két gyermekével (1 fiú és egy lány) való kapcsolatával, valamint második házasságának történetével indul a történet, ami több szálon követhető egészen a "vég"-ig. Volt szerelme és mai párja a másik oldal. A történetből (56 éves vagyok) nagyon sok "megerősítést" kaptam , valamint barátságot tudtam kötni az idő múlásával, amit nehezen éltem meg. Jókai Anna az én nyelvemen is írta ezt a regényt, amelynek minden sora érték számomra. Ajánlom minden nőnek, hiszen mindannyiunkról szól.

2010. június 16., szerda

Ferrante, Elena: Amikor elhagytak

Miestas ajánlja kedvenc regényét az olvasópályázatunkra:

Olga, a csinos és okos fiatal nő, harmonikus családban neveli két gyermekét, egészen egy átlagos délutánig, amikor férje minden előzmény nélkül bejelenti: elhagyja. A kánikulában vergődő, elnéptelenedett olasz városban Olga végigjárja a közhelyesnek is mondható stációkat, megpróbálja visszaszerezni a férjét, nyomoz a vetélytárs után, a nyílt utcán jelenetet rendez, de azután sosem sejtett mélységekbe zuhan, otthona szertehullik, gyerekei kicsúsznak a kezéből, kifordul önmagából.

A megpróbáltatásokkal utolsó erejéig küzdő női psziché kálváriatörténetének is tekinthető mű szerzője szinte kegyetlen következetességgel viszi végig hősnőjét a tragédia egymást követő stációin, ábrázolva egyúttal a mélypontról felfelé vezető nehéz, de szükséges út ívét is.

Kaffka Margit: Színek és évek

Miestas ajánlja kedvenc regényét az olvasópályázatunkra:

A regény főhősének, Pórtelky Magdának a sorsa az orsó mellett töltött asszonyi élet hangtalan pusztulását, a süppedő talajú világ gyalázatos tisztességét hordozza magában. Az az életforma, mely megszabta gondolkodása, vágyai és lehetőségei határát, már nemcsak emlékeiben él, hanem lassan maga is emlékké válik; pőrén szolgáltatja ki a magával hurcolt életeket a könyörtelen időnek. A nőnek egyetlen életlehetőséget nyújt: a házasságot. Magda törpe eszményeket örököl környezetétől: valaki akar lenni szülővárosában, de ősei módjára, megyei ember feleségeként. Első házassága idején még ösztönösen cselekszik: elfoglalja a neki adatott helyet. Amikor azonban egy tragikus véletlen következményeképp elveszti férjét, szemben találja magát a valósággal, szinte kálváriát kell járnia. Második házasságát már azzal a meggondolással kezdi el, hogy számára nincs más megoldás, mint egy új férj, s már tudatosan szerzi meg magának férjül asszonykori udvarlóját.

Lessing, Doris: Az ötödik gyerek

Miestas ajánlja kedvenc regényét az olvasópályázatunkra:

A fiatal házaspár nagy hévvel veti bele magát a családalapításba. Bár a férj nem keres valami jól, mégis négy gyermeket vállalnak. Az ünnepek idején a rokonok is szívesen látogatják őket, bár nekik is egyre nagyobb terhet jelent a nagycsalád. Az ötödik gyermek születése azonban gyökeresen megváltoztatja az életüket. A kisfiú testi-lelki sérült, agresszív kitöréseit, gyilkos hajlamát szinte lehetetlen kordában tartani. A házasság kihűlőben, a rokonok is elmaradnak, az orvosok látszólag tehetetlenek. Az anya mégsem tud belenyugodni, hogy a gyermeket intézetbe adja, még akkor sem, ha ez a család teljes felbomlásához vezet is...


2007-ben Doris Lessing kapta az irodalmi Nobel-díjat. A 88 éves írónő ezzel szinte minden jelentős irodalmi elismerést magáénak tudhat. Perzsiában született, évekig élt Dél-Afrikában, majd A fű dalol című első regényével vált világszerte ismertté. Lessing 1956 előtt baloldali szimpatizáns, majd a hatvanas évek feminista ikonja volt, aki erős kritikai szemlélettel és páratlan tehetséggel ír századunk nagy kérdéseiről: a rasszizmusról és a nőket béklyózó konvenciókról.

2010. június 15., kedd

Lugosi Viktória: Ajvé

A 2001. évi ünnepi könyvhét egyik felfedezése volt az első könyves szerző regénye, amely mára "trendi retrókönyvvé" érett, komoly irodalmi értékkel. A kötet egy budapesti zsidó polgári család története a hatvanas években. Szeretni való és elviselhetetlen figurákkal, egy érzékeny és megvesztegethetetlenül őszinte kislány bátor humorával. A Kádár-korszak főzelékszagú mindennapjai, Szabad Európával, a szocializmusba való beletörődéssel, a hatalom abszurditásán való ironikus összekacsintással.

A remekbeszabott szocialista rekvizítumok között három generáció mindennapjaiba pillanthatunk bele: a régimódi nagymama, az elvált anya és második férje, valamint a hatéves kislány él együtt egy veszekedéstől hangos, de szeretetteljes családban. Lugosi Viktória az érezhetően önéletrajzi történetben a kislány szemszögéből láttatja a családi és tágabb környezetet, amelyben fölcseperedik. Teszi ezt könnyedén, magával ragadó erővel, sodró lendülettel, humorral és erőteljes figurateremtő képességgel. Ahogy olvassuk, szinte érezzük a helyszínek szagát, lelki szemeink előtt megelevenednek a leírt tárgyak. Végül minden könnyedsége és kedves humora ellenére szívszorító történet kerekedik ki a regényből, amelynek hátsó borítóján ezt írja Jancsó Miklós: "Egyvégtében Agatha Christie-t szokott olvasni az ember, meg Chandlert, meg Lukosi Viktóriát. Bizony, őt is. Egyvégtében."

"A regény legmarkánsabb prózatechnikai vonása, hogy elbeszélője a jólnevelt, értelmes és ennek megfelelően szorongással teli kislány. Az ő tudatán át értesülünk mindenről: az értékelés gesztusát legtöbbször nélkülözve, nyíltan és elfogultság nélkül, filmfelvevő-szerűen tárja elénk a felnőtt világ olykor nehezen követhető eseményeit. Amolyan teremtett ideális elbeszélővel van dolgunk, hiszen a gyermeki nézőpontba szervesen illeszkedik a későbből visszatekintő felnőtt emlékező tudata is. Mindig újra elágazó, majd összesimuló történetfolyondár ez a regény. A lazán kapcsolódó epikus részek közé pergő dramatikus-párbeszédes jelenetek ékelődnek, melyek jó érzékkel vegyítenek humort és tragikumot. A könyv legszebb vonulatát mégis a tárgyak rajzolják ki. Ahogy az embereknek, úgy ezeknek is egyedi és megismételhetetlen történetük van. Lugosi Viktória kivételes együttérzéssel tekint szereplőire. Könyvében minden embernek, és az élet mindem kellékének, még a lyukas nejlonharisnyának is, joga van a létezéshez. Ritka, becses üzenet ez - s ezért lehet, hogy regénybeli Berekfa utcai lakásból nem csak a múltra és a korabeli Budapest miliőjére, de egy szebbnek remélt jövő felé is tágas kilátás nyílik." (részletek Orosz Ildikó kritikájából)

2010. június 8., kedd

Ferrante, Elena: Tékozló szeretet

A női lét, az anya, a lány és a feleség bonyolult kapcsolatrendszerének összefüggéseit vizsgálja művében a kilétét máig titokban tartó olasz írónő. A történet főhőse egy Nápolyból származó, Rómában élő konszolidált hölgy, aki elviselhetetlen emlékű gyermekkora, de főként édesanyja elől menekülve kezd új életet a fővárosban. Sziklaszilárd alapokra helyezett élete azonban fenekestül felborul, amikor édesanyja halálának különös körülményei miatt visszamegy Nápolyba. A fullasztó légkörű déli város utcái és az emlékek ködképei között nyomozva, egyszeriben ráébred arra, hogy valójában sohasem ismerte azt a nőt, akit édesanyja után kutatva most megismerni kényszerül, sem mindazt a szenvedélyt és elfojtást, amely az elkendőzött családi múlt részeként, tudat alatt egész női sorsának irányítója volt. A pszichológiai és a detektívregények elemeit vegyítő, megrázó, egyben izgalmas mű bátran ajánlható a szépirodalom kedvelői számára.

Wu, Emily Yimao - Engelmann, Larry: Madártoll a szélben

Az Amerikában élő kínai írónő megrázó önéletrajzi regénye annak a tíz esztendőnek a krónikája, amelyet szülőhazájában a kulturális forradalom véres eseményei, fékevesztett terrorja árnyékolt be. A regény felütése egy gyermekkori emlék pillanatképszerű megjelenítése. A három éves kislányt gyalog viszi anyja, hogy meglátogassák a lány apját egy koncentrációs táborban, ahol a végtelenül szomorú tekintetű embereknek neve sincs, csak száma. Apja később kiszabadul, mikor enyhülni látszik a rendszer, visszatérhet a pekingi katedra élére, ahol angol irodalmat tanít, bár népszerűsége továbbra is gyanús a hatóság szemében, és csak lassan emelkedik a szélsőjobboldali kategóriából a nép ellensége minősítés felé. Ám egy napon, 1966-ban derült égből villámcsapásként éri a családot a kulturális forradalom. Az egyetemen a felbőszített diákok veszik át a hatalmat, a tanárokat kihallgatásokra viszik, bántalmazzák, az utcákat agitátorok, véresszájú plakátok lepik el, és hamarosan úrrá lesz a káosz. A forradalom nem kíméli az ártatlan gyermekeket sem, az egyéni önkény és erőszak ugyanúgy lesújt rájuk, mint a hatalom. A történet főhőse is faluról falura sodródik, a leglehetetlenebb helyzetekben, mígnem a Vörös Nap lenyugodván, Mao elnök halálával ismét megnyílnak az egyetemek és főiskolák, hogy a fiatalok egy szebb jövő ígéretében térjenek vissza a fővárosba. Külön figyelmet érdemel a mű narratívája, az a kísérlet, ahogyan a felnőtt elbeszélő, viszonylagos tárgyilagossággal eleveníti meg, éli újra az eseményeket, ám a közvetlen élmény erejével, emberi sorsok felvillantásával érzékelteti azt az emberfeletti küzdelmet, amit a kínai emberek, sokszor védtelen gyermekként vívtak az életben maradásért, az emberi méltóság romjai közt.

Kőrösi Zoltán: Milyen egy női mell? (Hazánk szíve)

Kőrösi Zoltán a családregény klasszikus keretébe illesztve meséli el két család, a Galíciából Magyarországra vándorolt Orlikok és a Morva-vidékről származó Flaschnerek egymásba szövődő történetét. A 19. század közepén induló, két háborún és rendszerváltásokon átívelő elbeszélés egyfelől a korfestés, a hangulatteremtés erejével hat, másfelől a lélek láthatatlan, finom hajszálgyökerein leereszkedve tárja fel a szenvedélyeket, a lélek titkos vonzalmait, a csalódásokat, a gyűlöletet és a szeretetet. Mindezt nem a lélekboncoló elemzés eszközével, hanem a részletek realizmusának láttató erejével. A szenvtelen hangú, mindentudó elbeszélő leheletfinoman érzékelteti az események kusza esetlegessége mögött az erotikus vonzódásokat. Kőrösi Zoltán legfőbb erénye az az áttetsző, kristálytiszta prózastílus, amelyet a hosszúra nyúlt visszaemlékezés nagy lélegzete tölt meg élettel. A hagyományos prózaepika, illetve a családregény klasszikus hagyományaihoz vonzódó olvasók számára lehet különösen érdekes olvasmány.

Calman, Stephanie: Egy rossz anya vallomásai

Bár a szerző már az előszóban a leghatározottabban tagadja a dolgot, valójában műve nem egyéb, mint egyfajta alternatív szülői tanácsadó könyv, méghozzá egy elragadóan őszinte önvallomás sorai közé rejtve. Könyvét tulajdonképp nevezhetnénk önéletrajznak, de nem igazán az: sokkal inkább az anyaság krónikája. Méghozzá a maga elbűvölően tökéletlen és életszerű valóságában, mentesen mindennemű kioktató tudálékosságtól, irritáló magabiztosságtól, édeskés érzelgősségtől. Anyasága regényét a legelején kezdi, amikor még - egészséges fiatal lányként - borzadállyal töltötték el mások őrjöngő csemetéi, majd részletesen kifejti saját "lépre menésének" történetét, részletesen ecsetelve valamennyi elkövetett nevelési szarvashibáját és annak keserű gyümölcseit. A szeretetre méltóan bájos, számos tanulságot tartogató mű minden leendő és gyakorló szülőnek ajánlható.

Vathy Zsuzsa: Életünk, halálunk

Azt tartják róla, ő az "angyalság írója..." Miről is szólhatnak tehát másról művei, mint az életről és a halálról, mint ahogy az életben, irodalomban is ezek a legalapvetőbb, soha ki nem merülő témák. Az utóbbi évek novellaterméséből összeállított kötetben megismerhetünk ötvenhatosokat, felismerhetünk irodalmi alakokat, ugyanúgy, ahogy egyszerű halandókat, "szomszédainkat", az utca emberét, mindannyiukra "angyali szemmel tekintve". A hetedik darab, a Paradicsommadár a kötet egyik legmeghatóbb, legmegrázóbb alkotása, mely Lázár Ervin emlékére íródott.

Berr, Héléne: naplója (1942-1944)

A huszonegy éves párizsi lány 1942 áprilisában kezdett bele naplója írásába, amit egészen 1944 márciusáig, ő és családja deportálásáig folytatott. Édesapja Raymond Berr vegyészmérnök, egy cég alelnökeként a francia ipar fontos szereplője volt. Hélne angol irodalmat tanult a Sorbonne egyetemen, és Shakespeare-ről írt szakdolgozata után Keats költészetéről szóló disszertációjára készült. A bergen-belseni koncentrációs táborban nem sokkal a felszabadító amerikai katonák megérkezte előtt hal meg. A naplót a lány vőlegénye őrizte több mint ötven éven keresztül, aki a család idős szakácsnéjától kapta meg. A különleges irodalmi mű és történelmi forrás a művelt és érzékeny lány szemén keresztül mutatja be a megszállt Párizs és az ott élő zsidók mindennapjait. Az irodalmi hivatkozásokkal teli naplóbejegyzések középpontjában eleinte a mindennapok örömei (olvasmányok, kirándulások, koncertek) és egy kezdődő szerelem által keltetett bizonytalan érzelmek és vívódások állnak. Az év nyarán azonban a németek először hurcolják el a családfőt, akit ugyan ekkor még elengednek, de véglegesen elkezdődik a család üldöztetése. Hélne Berr tudatában van, hogy valami borzalom készülődik, és egy hosszabb szünet után 1943 októberében azért kezdi újra az írást, hogy az utókor számára megőrizze és átadja emlékeit. Az irodalmi értelemben is igényes, megrázó művet Závada Pál író előszava, utószó és egy fényképmelléklet egészíti ki. A francia Anne Frank naplójaként is aposztrofált mű eredetileg 2008-ban jelent meg francia nyelven.

Olvasói vélemény Héléne Berr naplójáról, melyet terjedelmi okból teszünk közzé itt, a blogbejegyzésben:

A háborúk tragikusságuk mellett mély érzelmeket hoznak elő. A napló nagyon személyes műfaj, az egyén érzései, gondolatai, hangulatváltozásai a meghatározóak, nem a történések.

Anne Frank naplóját régóta ismerem. Kíváncsi lettem a csak néhány évvel idősebb francia lány gondolataira, emberi tartására. Nagyon örülök, hogy ezt a könyvet elolvashattam. Egy tisztán látó, érző, erős akaratú lány azért ír le mindent, mert "... tudniuk kell az embereknek, hogy felkészültem a sorsomra". Valami rettenetes lehetett pedig az, mi el sem tudjuk képzelni: látni a természet megújulását 1942 tavaszán, örömmel feltöltődve hazajönni egy-egy vidéken töltött nap után Párizsba, a megszokott környezetbe. Látni az emberek megváltozott hangulatát, viselkedését. Még a borzalmasan fájó ujjának is örülni, mert "mintegy felszabadít a többi dolog alól, igazi áldás". Gyötrődni a szerelem miatt is, hiszen nem meri átadni magát az érzésnek, mert félti a fiút, a társat, hiszen jövő nélkülinek tudja, érzi a kapcsolatot... Nem szeretne fájdalmat okozni senkinek, de ehhez óriási erő kell!

Nagy lelki válságot jelentett a sárga csillag viselése is, majd a külföldi zsidó állampolgárok internálása. Mindezt elviselni csak néhány megértő barát és a sok hegedülés, közös zenehallgatás, rengeteg olvasás segített. Még borzalmasabbá válik a helyzet, amikor megkezdődik a zsidó származású tisztviselők, kereskedők letartóztatása. A főhős édesapját "állítólag" csak azért vitték el, mert "rosszul" volt felvarrva a sárga csillagja.

Gyorsan haladnak az események: elkezdődnek az ágyúzások, bombázások. Az úgynevezett "szabad zónába" való átjutás foglalkoztatja a családot, de egyelőre gyávaságnak tartják a menekülést. Szerencsére olyan emberekkel is gyakran találkozik, akik együttérzésükről biztosítják! Iszonyatos történeteket hallanak a deportálásokról... Elkeseríti őket az apa fogva tartása... Egyre kevesebbet ír, már csak a tényeket jegyzi le, hogy el ne felejtse őket.

Eljött az 1943. év. Így kezdi: "... azért kell folytatnom a naplóírást, hogy később az emberek értsék, milyen volt ez a korszak. Tudom, sokaknak nálam sokkal több mondanivalójuk van, mert borzalmasabb dolgok történtek velük, mint velem... Ez persze nem jelenti azt, hogy gyáván hallgatnom kellene, hiszen mindenki tehet valamit a maga módján. Ha pedig megteheti, meg is kell tennie." (Sajnos nem vagyok biztos benne, hogy mindenki így gondolkodott!)

Az írás egy kicsit mindig megkönnyebbülést is jelentett Héléne-nek: "Nem félek attól, ami rám vár, azt hiszem, el tudom majd fogadni..., inkább attól tartok, hogy az álmom, az én szép álmom nem valósulhat meg." Persze nem csak álmodozik, ír, igen sokat tesz a gyerekekért, menti, gondozza, tanítgatja őket.

Fenyeget az elhurcolás! Milyen jellemző, hogy mit őrizne meg! Szeretné megmenteni a hegedűjét, a piros asztalvédőjét, mert alatta őrzi Jean leveleit, a napló lapjait és néhány könyvét. "Mostanra sivatag lett az életem." - írja október végén. Milyen szívszorító egy hoszonévestől ezt olvasni: "Ha eszembe jutnak a többiek, azok, akiknek van idejük, hogy megvárják a dolgok végét, vagyis az úgynevezett "normális" emberek, akkor azt gondolom, a háborúnak nemsokára vége, és már csak hat hónapot kell kibírni. Mi az a hat hónap ahhoz képest, amit idáig el kellett viselnünk? Ha viszont magamba nézek, csak komor és szomorú dolgokat látok, és egyfolytában szorongok, mert állandóan az jár a fejemben, hogy biztosan vár rám megmérettetés."

Tehetséges irodalomtörénész, tudós lett volna Héléne-ből, mélyreható fejtegetéseket közöl olvasmányairól.

Decembertől romlik a helyzet, Héléne is egyre nyugtalanabb, rémálmok gyötrik: "A saját sorsom nem izgat. Amit rám mérnek, kibírom. A többiek sorsa miatt aggódom nagyon."

Gondolkozzunk el mindannyian a következőkön: "Amikor leírom a szót, "zsidó", nem kezdek el azonnal másképp gondolkodni, hiszen az én értelmezésemben ilyesfajta megkülönböztetés nem létezik: nem érzem, hogy különböznék a többi embertől, soha nem gondolok úgy magamra, mint egy elkülönített csoport tagjaként, és talán ezért is szenvedek ennyire, mert én ezt az egészet nem értem. Fáj látni, hogy a gonosz eluralkodik az emberiségen."

1944. Az utolsó év!

"Vajon kitartok? Ez a gyötrelmes kérdés foglalkoztat most a legjobban. Vajon kitartunk-e mindannyian?" Ismét hosszabban ír az eseményekről, hiszen egyre több ismerős családot deportálnak.

De eddig tart a napló!

1944. március 27-én, Héléne 23. születésnapján szüleivel együtt deportálják. Auschwitzba kerül, majd Bergen-Belsenbe, ahol a rossz bánásmód és a tífusz végez vele, 1945. április 1-jén, néhány nappal azelőtt, hogy az angol csapatok felszabadítják a tábort.

A naplót Héléne fivére eljuttatta szerelméhez, Jean Morawieckihez, aki ezeket írta: "Az olyan emberek, mint Héléne - ha volt egyáltalán hozzá hasonló lény -, nem pusztán szépségükkel és erejükkel bűvölik el a többieket. Csak úgy árad belőlük a szépség valódi, mélyebb jelentése, és erőt adnak azoknak, akik képesek a megértésre. Nekem Héléne a nagybetűs Erőt jelentette - a sugárzó Erőt, amely mágnesként vonz, szépséges, harmonikus, magával ragadó, bizalommal és tisztességgel teli. Most mindez elvész... Héléne elválásunk után is egyre nagyobb és nagyobb helyet foglalt el a lelkemben. A jobbik felemet mindig is neki tartogattam. Magára hagytam, pedig nem volt biztonságban!" (A fiú nem menekült, az ellenállásban aktívan dolgozott.) Az eredeti kézirat a XX. századi zsidó történelem múzeumába került. "Legyen ez a napló a minden időkön átívelő túlélés dokumentuma, őrizze az elnyomottak és megsemmisítettek emlékét."

Gyönyörű, felemelő olvasmány. Nagyon örülök, hogy megismerkedtem vele. Sokan, nagyon sokan olvassák el, hogy lelkiekben gazdagodjanak! Olvassák el fiatalok és idősek, gyűlölködők, hogy megváltozzanak, megértők, hogy még tisztábban lássanak, asszonyok, hogy felemelő, de tragikus női sorsokkal ismerkedjenek meg, és férfiak, hiszen általános emberi értékek pusztultak, de nem haltak ki!

Lehet, hogy többet írtam, idéztem, mint kellett volna, de a gyönyörű fogalmazás, a finom hangvétel magával ragadott.

"Könyvek"

Lenz, Siegfried: Gyászperc

A német író műveinek visszatérő helyszíne a Balti-tenger vidéke. Újabb kisregénye egy különös szerelmi történetről szól. Christian, az észak-német tengerparti városban lévő Lessing Gimnázium tizennyolc éves diákja beleszeret angoltanárnőjébe, Stella Petersenbe. Ám e szerelem még csak be sem teljesülhet, hiszen a tanárnő egy végzetes hajókirándulás során életét veszti. Maga az elbeszélés, melyet Christian szájába ad az író, a tanárnő iskolai búcsúztatóján kezdődik, ebből az alkalomból idézi fel a fiú Stella bájos alakját, köztiszteletnek örvendő elbűvölő személyiségét, az iránta érzett vonzalmát. E vonzalom sajátos ellentmondásait azonban az elbeszélő móddal érzékelteti a szerző. Néha egyes szám második, máskor viszont harmadik személyben beszél Stelláról, ugyanakkor a történetbe szőtt mellékalakok, a Stella körül bonyolódó viszonyok kétségessé teszik, hogy kapcsolatuk valaha is komolyra fordulhatott volna. Az elbeszélés hátterében valójában mindvégig ez a kérdés húzódik meg - a választ azonban az olvasónak kell megfogalmaznia. Az idősíkokat váltogató, burkolt társadalomkritikát rejtő, az emberi kapcsolatok titkait feszegető, szimbolikus áthallásokban gazdag, északi fénytörésű próza kedvelőinek jó szívvel ajánlható.

Rubina, Dina: Felső-Maszlovkán

Egy kisregénye és három korai elbeszélése kapott helyet Dina Rubina első magyarul megjelent kötetében. A Felső-Maszlovkán egy idős szobrásznő és egy fiatal színikritikus rendhagyó kapcsolatáról szól mélységes emberismerettel és humorral fűszerezve. A Kettős családi név egy apa megrendítő története, aki saját gyermekeként neveli fel hűtlen felesége fiát. Szintén a bonyolult szülő-gyermek kapcsolatrendszerbe nyújt betekintést a Tövisfa, míg a Zeneórák önéletrajzi ihletésű elbeszélés egy családról, amely egy jobb élet reményében és az összetartozás nehézségeivel küzdve a szakadék szélére sodródik. "Rubina prózájának erőssége a párbeszédek mögött, a gesztusnyelvben megelevenedő lelki folyamatok pontos érzékeltetése..., női irodalom, amennyiben a női irodalmon a kifinomultságot, a lelki történések finom és pontos rajzát értjük" - olvashatjuk a fülszöveg ajánló soraiban.

Drndič, Daša: Sonnenschein

A horvát írónő dokumentumregénye megrázó egyéni sorsokon és vallomásokon keresztül néz szembe a múlttal és a történelmi szörnyűségek örökségével. A több szálon futó kötet központi témája a holokauszt egyik kevéssé tárgyalt szelete, a Lebensborn-program, amelynek keretében a szüleiktől erőszakkal elvett és örökbe adott gyerekeket igyekeztek átnevelni, árjásítani. A regényben kibontakozó az első világháborútól a máig vezető családregényben Haya Tedeschi próbál elrabolt fia nyomára bukkanni, akinek apja a Trieszt melletti San Sabba koncentrációs tábor egyik tisztje, Kurt Franz. Miközben az anya fáradságos keresését követjük nyomon, megismerkedhetünk Antonióval is, akinek elfelejtetett identitását, zsidó és náci örökségét kell egyszerre magáévá tennie. Ahogy a kötet egyik fejezetcíme is kimondja - minden név mögött ott egy történet. A szerző az egyéni élettörténetek keresésével rakja össze a második világháború korának történetét. A filozófiai mélységű, az emlékezés és a történelmi felelősség kérdéseiről szóló kortárs vitákhoz is hozzászóló mű a szerző hazájában jelentős kritikai elismerést kapott.

Dehnel, Jacek: Lala

A regény főhőse a szerző nagyanyja, akit mindenki csak Lalának, azaz babának nevezett. Élete alkonyán vég nélkül mesélte családi történeteit unokájának, aki ezekből a beszélgetésekből és az anekdotákról való emlékeiből rekonstruálja nagymamája alakját, és egyben teremti és meséli újra több generáció és a huszadik századi Lengyelország történetét. A nagypolgári eredetű család fordulatos és viszontagságokkal teli sorsát felidéző egymásba fonódó, édes-bús történetek egy letűnt kor vállaltan nosztalgikus és érzelmes képét idézik fel. Ugyanakkor a szerző melankolikus eszmefuttatásai, az elbeszélő személyével, a történetek újramesélésével való játékok egyszerre jelzik az emlékezés ellenőrizhetetlenségét és az emlékek teremtő erejét. A fiatal lengyel költő első regénye valódi irodalmi élmény, amely egycsapásra a kortárs lengyel próza élvonalába emelte szerzőjét.

Barry, Sebastian: Egy eltitkolt élet

Az immár százéves Roseanne McNulty egy elmegyógyintézetben töltötte felnőtt életének jó részét, ám a kórházat nemsokára bezárják. S már senki sem tudja, miért is van ott. Az orvosára hárul a feladat, hogy kiderítse: annak idején miért zárták be Roseanne-t. A pszichiáter, dr. Grene és az idős hölgy között az évek során szoros és különleges kapcsolat, már-már barátság alakult ki, Roseanne azonban mégsem képes megnyílni a férfi előtt. Miközben égeti a vágy, hogy megossza vele hányatott élete történetét, csupán a naplójának lapjain tudja őszintén feltárni titkait. Amikor dr. Grene megtalálja a feljegyzéseket, az asszony megdöbbentő erejű visszaemlékezése magával ragadja. Nyomozni kezd a rég elfeledett dokumentumok után, és felfedezései mindkettejük életét megváltoztatják. S mindez Írország történetének egyik meghatározó korszakába vezet vissza. A véres polgárháború nyomán 1922-ben függetlenedő állam lidércnyomásos mindennapjaiba. Amikor a brutálisan fekete-fehérre egyszerűsített sémákban (ír-angol, katolikus-protestáns, nacionalista-lojalista ellentétek) nem volt helye az egyéni sorsoknak és kisebbségi életutaknak. S mindeközben a főhős nevébe az ország jelképének számító rózsa van elrejtve... Sebastian Barry megejtő szépségű regényét számos elismeréssel jutalmazták, elnyert több neves irodalmi díjat (James Tait Black-díj; Costa Book of the Year), és felterjesztették többek között a rendkívül tekintélyes Man Booker-díjra is. A kötetet Takács Ferenc értő utószava zárja.

2010. június 4., péntek

Amado, Jorge: Flor asszony két férje

A világhírű brazil író mágikus realizmussal átitatott, őserejű, komikus regény-eposza egy özvegységre jutó, szerelemre vágyó asszony kettős életét meséli el. A komoly, tisztességes, ámde tüzesvérű Flor asszonynak két férje van. S míg szombat délutánonként az egyik, a polgári jámborság megtestesítője illedelmesen fagottozik, Flor eszeveszett lázban szerelmeskedik a másikkal, a kedves szoknyavadásszal, a szenvedélyes szerencsejátékossal, az elbűvölő csirkefogóval… Vagyis a kísértetével… Mert a sors úgy akarta, hogy az egyik házasságában Flor az igazi szerelemmel ismerkedjen meg, amilyennek a lányok álmodják, a másikban meg a renddel, az állandósággal, a nyugalommal, amilyennek a riadt anyák álmodják a házasságot lányaiknak… És amíg pellengérre kerül a kis- és nagypolgári képmutatás, a bölcs és derűs, fölényes és gúnyos Amado összekacsint olvasóival szereplőinek feje fölött: lám, ilyen az élet, ilyen csupa láng szenvedély, ilyen szomorú és nevetni való, ilyen kisszerű és ismételhetetlenül egyetlenegy. A különös hangulatú, erőteljes társadalomkritikával áthatott regényben az ősi afrikai istenek közreműködésével megejtett szerelmi mágia éppúgy jelen van, mint a dél-amerikai társadalmi valóság.

Gordimer, Nadine: Egymagam

Nadine Gordimer korábbi regényei a dél-afrikai apartheid-rendszer nemzetközileg is legrangosabb kritikái közé tartoztak, műveiben harcosan kiállt a faji megkülönböztetés, az emberi jogok sárba tiprása, a feketék elnyomása ellen. Ezúttal, a történelem jóvoltából, a dél-afrikai "rendszerváltás" eseményeit és emberi-társadalmi konzekvenciáit foglalhatta regénybe.

A Nobel-díjas írónő regénye azokban az időkben játszódik, amikor megbukik az apartheid-rendszer, és az ország lakossága először szavaz faji megkülönböztetés nélkül. A főhős, Vera Stark, fehér bőrű ügyvédnő, a feketék támogatója őseik földjéért vívott harcukban. Vera életében fontos szerepet töltenek be a férfiak, szerelme második férje, Bennet iránt, viszonya gyermekeihez. A társadalmi átalakulások nyomán azonban mégis egyre világosabbá válik számára, hogy életében minden fontos döntést ő maga hoz meg. Önállóságát megőrizve hagyja el, túl az ötvenen, férjét, s szegődik Zeph Rapulanához, az új idők új emberéhez. Vera baráti köre révén nyerünk bepillantást azokba a változásokba, amelyek a korábbi száműzöttek visszatérése révén következnek be. A fekete Maqoma házaspár férfitagja, Didymus, aki annak idején az illegalitásban működő felszabadító mozgalom meghatározó egyénisége volt, most háttérbe szorul, miközben feleségét, Sibongile-t, az alakuló demokrácia élenjáró közszereplőjévé emelik. Az ő életükön keresztül ismerhetjük meg azokat a különös szenvedélyeket, veszélyeket, pálfordulásokat, amelyek az újonnan elnyert hatalom nyomán születnek. Az Egymagam lebilincselő, feszültségekkel teli mű. Fehérek és feketék vizsgáznak itt okosságból, tisztességből, a másság elfogadásából. Az események távoli földrészen játszódnak, de lapjain nemegyszer önmagunkkal nézhetünk szembe.

Hornby, Nick: Egy fiúról

Will Freeman a világ leggondtalanabb embere: se felesége, se gyereke, de még állása sincsen - vígan éldegél minden idők legnépszerűbb karácsonyi dalának jogdíjaiból, melyet az apja írt valaha. Egyetlen bánata, hogy a nők azt szeretik, ha egy férfinak céljai vannak az életben, ki kell hát találnia valamit, ami a szemükben izgalmassá teszi. Egy egyedülálló apa igazán különleges, sőt hősies színben tűnhet fel előttük, így aztán úgy dönt, gyereke lesz. Persze nem igazából (még csak az kéne!); elvégre egy fiktív gyerek is elég ahhoz, hogy a nőknek imponáljon. Az egyedülálló szülők klubjában azonban - balszerencséjére - nemcsak egy frenetikus szőke nővel ismerkedik meg, hanem egy furcsa, tizenkét éves fiúval is. Ettől kezdve Will, a "szabad ember" már nem is annyira szabad - a különc Marcusnak ugyanis, akit az iskolában módszeresen kínoznak a többiek, az élete függ tőle, hogy valaki végre megtanítsa rá, hogyan kell gyereknek lenni. S ki más lenne erre alkalmasabb, mint Will Freeman, aki igazából sohasem nőtt fel, s ugyanaz tölti ki életét ma is, mint ami egy kamasz fiúét: a rockzene, a foci, a csajok? Akárcsak a Pop, csajok, satöbbi…-ben, Hornby ezúttal is szellemesen, okosan, élvezetesen ír egyszerű és mégis különös emberek mindannyiunk számára ismerős érzelmeiről és élethelyzeteiről: barátságról, szerelemről, szenvedélyről, magányról, depresszióról.

Conrad, Joseph: Véletlen

Joseph Conrad - A sötétség mélyén, a Nostromo, a Lord Jim és más felejthetetlen regények szerzője - az angol irodalom egyik legnagyobb stílusművésze, jóllelehet Lengyelországban született (1857-ben), s csak húszéves kora után tanult meg angolul. Először jelenik meg magyarul az első ízben 1913-ban napvilágot látott regénye, mely az angol irodalomban klasszikusnak számít. Főhőse, Flora izgalmas, összetett személyiség, aki bankár apja csődje és bebörtönzése után megtapasztalja, mit jelent kiszolgáltatott nőnek lenni. Megaláztatások sorát szenvedi el, és már az öngyilkosság gondolatáig jut, amikor váratlanul megismeri a nagylelkű hajóskapitányt, Anthonyt, aki nem csupán feltétlen szerelemmel vágyik rá, de hajlandó apjának is menedéket nyújtani szabadulása után. Ám a véletlenek vagy a sors szeszélye nem a boldogságra szemelték ki Florát. A vak véletlenek, a sors vagy a gondviselés keze irányítja az ember életét? Ez az alapkérdés húzódik meg a modern elbeszélői technikákat alkalmazó, finom lélekábrázolással megalkotott regény hátterében, melyet a huszadik század eleji modern prózairodalom kedvelőinek ajánlunk.

"Véleményem rezzenthetetlen: világirodalom-ritkasága-nagy íróval van dolgunk, jöjjünk rá ismét, ismétlem, aki szerette Virginia Woolf realistább munkáit, vesse rá magát erre a regényre." - ezekkel a szavakkal ajánlja a művet Tandori Dezső .

García Márquez: Gabriel: Szerelem a kolera idején

„Csak most volt hozzá bátorságom, hogy négyszáznyolcvan oldalon át a szerelemről írjak és csakis a szerelemről” – mondta Márquez a könyvről. Persze nem csak a szerelemről ír, hanem a szerelmen keresztül szinte mindenről. Az érzelmi konfliktusok közepette eltelik fél évszázad, lezajlanak forradalmak, társadalmi változások, emberéletek, házasságok, szerelmek és gyűlölködések mennek el a szerelmesek mellett. És mindent áthat a felszín alatt megbújó mágia, egy kis szürrealizmus, az emberi furcsaságok és ostobaságok végeérhetetlen sorozata. A könyv magával ragadó, színes költészet a szerelemről, a vágyról, a kitartásról, az elmúlásról. Mindezt Garcia Márquez oly költőiséggel ábrázolja, hogy nyoma sincs benne pornográfiának, de árad belőle az erotika, a szerelem.

Három főszereplője, Fermina Daza, Florentino Ariza és Fermina férje, Juvenal Urbino doktor mind a boldogságot keresik, és találják meg végül, ki-ki a maga módján. Hogy melyikük boldogsága az „igazi”, azt az olvasó feladata eldönteni.

Florentino Ariza még ifjúként beleszeret a már gyermekként is diadalmasan gyönyörű Fermina Dazába, de szerelmük nem teljesülhet be. Fermina Daza hozzámegy a városka legjobb partijának és legszebb férfijének számító Juvenal Urbino doktorhoz, akivel évtizedekig élnek boldog, termékeny házasságban, kiegyensúlyozott polgári légkörben. Ezalatt Florentino Ariza kicsapongó életet él, egész életén át kalandozik, váltogatja a párjait, mindeközben végig dédelgeti magában Fermina Daza iránti szerelmét. És ez a nagy szerelem végül évtizedek múltán, mikor már mindketten megvénültek, mégiscsak beteljesül. A meghökkentő befejezésű szerelmi történet egy buja, lüktető, letűnt világban játszódik, melyet egyaránt uralnak a misztikus események és a sztentori hangú bölömbikák; ahol a tengerben olykor még feltűnik egy éneklő vízitehén keblén a borjával, vagy egy gyönyörű vízihulla; ahol még a legjózanabb gondolkodású embernek is természetesnek tűnik, hogy a tárgyak olykor elsétálnak a helyükről. Teljesen más világ ez, mint a mi közép-európai, misztikumtól mentes és romantikátlan valóságunk. Azt hiszem, "az ember tudást akar szerezni a könyvekből, helyzeteket érteni, elképzelni, látni - magáévá tenni a mások által megélt tapasztalatot. Megtanulni, hogyan van az élet." Marquez regényeiből megtanuljuk, hogy a legjobb dolgok váratlanul történnek, és az élet valójában megtanulhatatlan, de mindennek örülni kell, ami megtörtént: mert megtörtént. (Lippai Janka könyvtáros ajánlása)

2010. június 3., csütörtök

Oz, Amos: Szeretetről, sötétségről

Amos Oz művét az izraeli Száz év magányként is emlegetik. Írása egy hatalmas, több évtizeden átívelő regény: az önéletrajz apropóján nemcsak egy tipikus zsidó család sorsát, a holokauszt tragédiáját meséli el, de szemlélteti az államalapítás előtti, alatti és utáni idők nehézségeit, Izrael semmihez sem hasonlítható hangulatát - mindezt eredeti, magával ragadó, karizmatikus stílusban teszi, az értelem, érzelem, intuíció, a humor és az írói varázslat minden eszközével felfegyverkezve.

Oz családja archetipikus bevándorló család: Mussmanék Ukrajnából menekülnek az antiszemitizmus miatt előbb Lengyelországba, majd Prágába, végül Jeruzsálembe, ahol az érzékeny, intelligens, négy-öt nyelven beszélő Fanja férjhez megy Klausnerhez, egy költői vénával megáldott, tizenhat-tizenhét nyelven olvasó, kétbalkezes szobatudóshoz. Fiuk, Ámosz a negyvenes-ötvenes évek Jeruzsálemében nő fel. 1952 januárjában Fanja Mussman, az író depressziós édesanyja öngyilkos lesz. Oz ezután szakít jobboldali apjával, tizenöt évesen egy kibucba megy traktorosnak (ott veszi fel az Oz nevet, amelynek jelentése: bátorság), és harminc évig kibuclakóként próbálja megtalálni, kikovácsolni saját identitását. A könyv ugyanakkor Izrael Állam története is, az egész korszak története, az Ozzal együtt felnőtt zsidóké, akik túlélőkként egy lakatlan szigeten kötöttek ki, és otthont építettek maguknak.

2010. június 2., szerda

Storm, Theodor: Aquis submersus

Theodor Storm elbeszélése a 19. századi német rövidpróza egyik remeke. Komor észak-német tájon áll egy templom, benne festmény; a kép szőke, halott fiúcskát ábrázol. A kép alján rejtélyes betűjelek, kiderül belőlük, hogy a gyerek az apja bűne miatt fulladt vízbe. Innen a finom művű elbeszélés címe, s ebből a rejtélyből bontja ki az író a 17. századi romantikus szerelmi történetet.

Johannes, a festő Hollandiából tér haza gyerekkorának színhelyére, a holsteini kastélyba. Hajdani gyámolítója, a földesúr a ravatalon, gyerekkori szerelme, Katharina a szomszéd birtokoshoz készül feleségül menni. A lány erőszakos, durva bátyja portrét rendel Johannestől - maradjon kép a házban az ifjú hölgyről. A festmény készülése közben meghitt gyerekkori kapcsolatuk szerelemként éled újjá. Nászukra azonban épp hogy sor kerül, a festőt elűzik, a megesett lányt pedig eltüntetik a rokonok. Évek múlva egy tengerparti faluba hívják Johannest - a pap arcképét kell elkészítenie. A komor, rejtélyes ember mellett szőke kisfiú sündörög, a paplak asszonya viszont soha nem látható - magányos, rejtélyes életet él. Egy véletlen folytán mégis találkozik a festő az asszonnyal, s felismeri Katharinát - találkozásuk végképp, sorsszerűen teljesíti be a tragédiát...

Hardy, Thomas: Egy tiszta nő

Az angol irodalom klasszikus regényírója a konvenciókba merevedett társadalomból kitörni képtelen nő tragédiáját fogalmazza meg. Tess, az egykor tekintélyes, de paraszti sorba süllyedt nemesi család sarja, előkelő rokonai szolgálatába áll. Miután a ház ura meggyalázza, családjához menekül, ott szüli meg törvénytelen gyermekét, aki rövidesen meghal. Szégyenében, fájdalmában búcsút int a szülői háznak, ám egy tejgazdaságban felcsillan számára a boldogság lehetősége. Kedvese, Angel Clare azonban nem elég erős, hogy szembenézzen szeretője múltjával, ezért elhagyja a lányt. A leány tragikus sorsa egy véletlen találkozás során pecsételődik meg, amikor ismét feltűnik egykori durva csábítója, akinek kitartó udvarlása elől Tess képtelen kitérni. Ám amikor szerelme, Angel is megjelenik, Tess végzetes lépésre szánja el magát...

Az első ízben 1890-ben megjelent regény balladaszerű feszültségét, lírai hangvételét Szabó Lőrinc stílushű fordítása különös erővel eleveníti meg. Bizonyos értelemben Hardy többi művénél körülhatároltabb világ a Tessé, ám ettől a regény csak nyer; a tiszta lelkű parasztlány misztifikálatlan, tehát nem a kozmikus gonosz áldozata lesz, mert azonosítható ellenfelei: az előítéletek, a társadalmi bűnök.

Dreiser, Theodore: Amerikai tragédia

Dreiser regénye (1925) az első nagyszabású kísérlet volt az európai naturalizmus - elsősorban Zola - módszerének átültetésére, az amerikai életforma, életvitel, társadalom feltérképezésére. Az igényeiben és megvalósításában monumentális alkotás valóban a legjobb, leghűbb tükre a századforduló, századelő Amerikájának, irodalomtörténeti, esztétikai értékein túl megbízható és lenyűgözően gazdag információforrás is.

A regény főhőse Clyde Griffiths, mélyen vallásos, ridegen puritán szülők gyermeke. Pályáján állandóan végigkíséri a beléoltott eszmék és a gazdag, szabad, vagyonos élet utáni olthatatlan vágyakozás ellentmondása. Kísérletei a "jobb élet" megvalósítására rendre kudarcot vallanak. Amikor - mint egy hotel kifutófiúja - először bepillanthat a gazdagok életébe, álma teljesen reménytelennek látszik, sőt egy autóbaleset miatt, melynek egy kisgyermek esett áldozatul, még menekülnie is kell. A második kísérlet is balul üt ki. Gazdag nagybácsija gyárában kap alkalmazást, bár kezdetben afféle obligát szegény rokonként szerepelhet csak, később bekerül a jó társaságba, amelynek egyik tagja Sondra Finchley, a gazdag és szép fiatal nő, viszonozza érzelmeit, egyúttal fényes jövőt, nagy karrier lehetőségeit is ígéri a szerelmes ifjúnak. Griffiths azonban Robertával, a gyár egyik munkásnőjével folytat viszonyt, aki gyereket vár tőle, s hogy az ne állhasson érvényesülése útjába, kitervel egy csónakbalesetet...

Olyan, mint egy klasszikus krimi: egy fiatalember megöli a szeretőjét, s utána elkezdődik nyomozás, a bizonyítás, majd lesújt a büntetés. De talán még izgalmasabb, hogy mi történt előtte? Miért ölt Clyde? Miféle erők játéka végez az áldozattal is, a tetessel is? Furcsa dolog, de a nagy naturalista regényben végül minden jelképpé válik, minden túlmutat önmagán, s amikor az olvasó leteszi a regényt, már tudja, hogy többet és mást is kapott: társadalom kritikát és annál is többet - erkölcsfilozófiát. Miután ugyanis meggyőződünk róla, hogy Clyde-nál sokkalta bűnösebb a társadalom, amely a maga konkrét és elvont mechanizmusával bűnbe hajszolja, felvetődik egy mélyebb és nehezebben megválaszolható kérdés: ez a társadalmi meghatározottság mennyiben veszi le a felelősséget a tettes-áldozat válláról? Vagyis a regény minden látszólagos egyszerűsége ellenérei s több síkon játszódik – talán ennek köszönheti maradandóságát.

Ajar, Émile: Előttem az élet

Romain Gary, a neves francia író halála után derült fény arra, hogy Émile Ajar, akinek eredeti nevét is tudni vélték szerte a világon, sohasem létezett, műveit, köztük a világhíres Előttem az életet is Romain Gary írta.

A regény főhőse egy arab kisfiú, Momo, aki tízévesnek hiszi magát, s csak véletlenül tudja meg, hogy már 14 éves. Momo a társadalom perifériájára szorult négerek, arabok, zsidók mozgalmas, de nélkülözésekkel teli életét éli. Szüleit nem ismerte, csak annyit tud, hogy anyja prostituált volt, s így nem nevelhette, ezért egy idős zsidó asszonyhoz, Rosa mamához adta, aki az ilyen sorsú gyerekek ellátásából tartotta fenn magát. Momo hamar önállósághoz szokik e furcsa környezetben, s úgy segít magán, ahogy tud: lop, csal, vagányokkal és prostituáltakkal barátkozik, de Rosa mamához gyengéd szeretet fűzi. Hogy e nyomorgó, önmaguknak is hazudó, társadalmon kívüli réteg összetartása milyen erős, az Rosa mama életének utolsó hónapjaiban derül ki. Mindenki összefog, hogy a beteg öregasszony életének utolsó napjait széppé tegyék. Az igazi áldozatot Momo hozza: elkíséri Rosa mamát titkos pincéjébe, hogy ott fejezhesse be életét. Virraszt vele, majd halála után is őrzi a drága halottat, míg az oszló hús bűze miatt rá nem törik a pinceajtót.

A regény utolérhetetlen báját, hangulatát Momo nagyon is felnőttes-vagányos beszédmódja, életfilozófiája adja, mellyel a szerző vall kora ellentmondásos erkölcsi problémáiról. A megrázó, gondolatébresztő regény a modern irodalom kedvelőinek kínál tartalmas időtöltést.

Buck, Pearl S.: Liang asszony három lánya

Pearl S. Buck a 19. század végén Kínában látta meg a napvilágot, ahol szülei keresztény misszionáriusként teljesítettek szolgálatot. A Távol-Keleten töltött gyermekévek olyan mély benyomást tettek rá, hogy a Nobel-díjjal kitüntetett írónő több mint félszáz kínai témájú regénnyel gazdagította a világirodalmat. Ezek közül az egyik legismertebb a jelen mű, amelynek a főszereplője egy erős karakterű nő, Liang asszony, aki - miután férje fiatal ágyast szerez be magának - elhagyja otthonát, és Sanghaj belvárosában éttermet nyit. Vállalkozása olyan jól sikerül, hogy később lányait az "Újvilágba", Amerikába tudja küldeni tanulni. Az azonban hamar kiderül, hogy boldogságot nem tud vásárolni nekik: míg a nővérek egyike új életet kezd az Egyesült Államokban, a másik kettő visszatér az időközben kommunista uralom alá került Kínába. Liang asszony egyet tehet: tapasztalatait átadva megtaníthatja őket arra, hogy miként vészeljék át a magánéleti csapások és a kívülről jövő zsarnokság próbáit... Csakhogy lehet-e alkalmazkodni egy zsarnokságra, hazugságra és erőszakra épült világhoz?

Munro, Alice: Egy jóravaló nő szerelme

A szó legnemesebb értelmében véve női író Alice Munro: írásait rendre karakteres nőalakok, tipikus női problémák ihletik. Nincs ez másképp most megjelenő kötetében sem: a válogatásban helyet kapott nyolc történet főhősei kivétel nélkül lányok és asszonyok, akik Kanada különféle tájain élve mindennapjaikat, küzdenek a sors sokunk által ismert, embert próbáló és embernemesítő próbatételeivel. Az elbeszélésekben azonban nemcsak ez a közös, hanem a történetek alapdramaturgiája is: a főszereplőknek a jelen jobbá tételéhez, problémáik megoldásához kivétel nélkül szembe kell nézniük a múlt terheivel, a gondosan leplezett hazugságokkal és elfojtásokkal, az elmúlás visszavonhatatlanságával. A válogatásban a címadó íráson kívül még hét novella szerepel: a Jakarta, a Cortes-sziget, az Óvd az aratókat!, A gyerekek maradnak, a Bűzlik a pénztől, A változás előtt és az Anyám álma című alkotás. A kötet 2009-ben elnyerte a rangos Nemzetközi Man Booker-díjat.

Szilágyi István: Kő hull apadó kútba

Szilágyi István a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb prózaírója. 1975-ben született regénye az első világháborút megelőző években, egy fiktív erdélyi kisvárosban, Jajdonban játszódik. Főhőse, a századforduló dekadens hajtása, Szendi Ilka szemszögéből látjuk a kisváros világát, nyomasztó egyhangúságát, álló idejét. Ilka egy kihalóban lévő család utolsó lánygyermekeként küzd a ráháruló lelki terhekkel, elvárásokkal és feladatokkal. A számára elfogadhatatlan valóság elől a patologikus képzelgés világába menekül, az életet hiányként definiálja, be nem teljesíthető álmainak terepeként élve meg azt. Ám a gazdag belső, teremtett világ és a külső világ közötti szakadék egyre jobban mélyül, a személyiség torzulásához, s végül egy rituális szerelmi gyilkossághoz vezet. Miután a szobája falán függő kép hét emberöltővel korábban élt Rákóczi fejedelmét nem leli a valóságban, Amerikába kivándorolni akaró szeretőjét az utazás előtti estén megöli. A regény szerkezete nem lineárisan rendeződik el: e gyilkosság gesztusa a mű nyitóképe, melyet kétirányú - retrospektív és lineáris - narráció követ. Ilka emlékeiből kirajzolódik a bűnhöz vezető ok-okozati háló, ugyanakkor az emlékezéssel párhuzamosan személyiségének leépülése is kitapintható, szinte balladahőssé transzformálódik alakja: nap mint nap, kényszeresen temeti az apadó kútba rejtett holtestet és vele együtt múltját, hordja rá a követ, ám a kút sosem telik meg kővel. A titok csak egyféleképpen maradhat rejtve, a tehertől csak úgy szabadulhat meg, ha ő maga is a halált választja.

Szilágyi István regénye nem csupán a világhoz és annak elvárásaihoz alkalmazkodni képtelen ember vergődését mutatja be, nem csak a hibás döntések következtében elszenvedett élet ábrázolására szorítkozik, inkább ürügyül szolgál - annak a talán mindannyiunk számára állandó fejtörést okozó - kérdésnek az újragondolására, hogy mennyiben alakítjuk sorsunkat, vagy csak elszenvedjük-e azt, s hogy az individuum hogyan viszonyul a sorsául adatott időhöz és térhez. A Kő hull apadó kútba olvasatomban így a mikro-és makrotörténelem viszonyát, az időben éles problémáját feszegeti. S mindezt a századelőre jellemző irodalmi köntösben kapja az olvasó: szecesszió jegyeit is hordozó nyelvvel, a történelmi, a sors és a tudatfolyam-regény stílusjegyeit ötvöző műfaji keretben. (Rózsafalvi Zsuzsanna könyvtáros ajánlása)

Maupassant, Guy de: Egy asszony élete

Vajon tényleg minden nemesebb érzés és vonzalom csupán illúzió, csalódni kell ifjúi vágyakban, szerelemben, anyai szeretetben? Tényleg ilyen egy asszony élete vagy csupán egyetlen asszonyé ez az élet, aki történetesen a 19. század második felének dekadens korszakába született? Az asszonyi sors, tágabb összefüggésben az emberi érzelmek értelmét firtató nagy mű, a szerző első regénye majd egy évszázada tartozik a magyar olvasóközönség kedves olvasmányai közé.

A századvég francia nagyjai közt is nagy művész Guy de Maupassant, a próza megújítója, mint Flaubert és Zola, a novella mestere. A "Maupassant-i novella" - mondjuk ma is a feszes témára koncentráló, tömör, nagyot robbanó elbeszélésekre. Regényei sem kevésbé érdekfeszítőek, mély lélekismeret, határozott realista világkép és bölcsesség érződik belőlük.Az Egy asszony élete című regényét 1883-ban írta a már sikeres író. A nemesi származású Jeanne életét fiatal lány korától öregasszony koráig követheti nyomon az olvasó. A regény kezdetén egy életörömmel teli, tiszta lelkű lányt ismerünk meg, akitől a regény végén mint szenilis, sivár életű öregasszonytól búcsúzunk. A zárdai nevelés után Jeanne könnyű, rózsaszín illúziókkal röppen a világba (illetve szülei vidéki kastélyába); férje, majd fia - két jellemtelen ember - lerántják romantikus álmai magasából. A realitás újabb és újabb engedményekre kényszeríti, s tündéri lénye szürkévé kopik. A regény leleplező, vesébe látó lelkiismeretről és tökéletes írói technikáról tanúskodik. Nem hiányzik belőle Maupassant nagy témája, a társadalmi osztályok erkölcseinek rajza sem. (Legeza Ilona)

2010. június 1., kedd

James, Henry: Egy hölgy arcképe

Henry James két ország írója volt, Angliáé és az Egyesült Államoké (Amerikában született, részben ott nevelkedett, felnőttként Angiát választotta végleges hazájául), ugyanakkor két irodalmi irányzat képviselője is: termékeny munkássága része a liberalizmus utolsó szellemi fellobbanásának, s a modern próza felívelésének: formai újításaival, a lélektani mozanatok és a tudatfolyam ábrázolásával. Az Egy hölgy arcképe, első korszaiának legszebb darabja 1881-ben jelent meg.

A hölgy, akinek arcképét elemző lélekrajzzal, a sokrétűen hajlékony, intellektuális próza művészi pasztellszíneivel festi meg az író, egy huszonhárom éves, szép, okos amerikai lány: Isabel Archer. Mint mondja, azért jön Európába, hogy itt olyan boldog legyen, amennyire csak lehetséges. Útja döntő jelentőségű sorsára. Örökség révén nagy vagyonhoz jut, férfiak hódolata veszi körül, élményekben van része. De a boldogság? Kérőit sorra elutasítja, hogy megőrizze függetlenségét, majd szíve sugallatára mégis férjhez megy – s aztán rá kell döbbennie, hogy eszközül használták fel, és vagyona volt a vonzóerő a házaságban. Isabel, a puritánok unokája azonban kötelességtudatból vállalja az egész életre szóló lelki szenvedést.

Shields, Carol: Kőbe vésett történet

A regény a 20. század története egy kanadai születésű asszony mozgalmas és küzdelmes életútján keresztül, a nők átalakuló helyzetének tükrében. Daisy Goodwill 1905-ben született Kanadában, és az 1990-es években halt meg. "Nem volt nagy és kiváló", egyszerű, mindennapi életet élő kislány, nagylány, fiatal-, majd öregasszony volt, aki átesett mindenen, amin egy kanadai nő a huszadik században áteshetett: kicsiny örömei és tragédiái voltak, szerető család vette körül, gazdag rokonság, de volt egészen egyedül is, majd maga teremtett családot, volt szerelmes, férjhez ment, gyerekeket szült és nevelt, unokái is lettek. Életének nincsen, nem is lehet tanulsága. Példát - igazit, nagyot, messzire világítót - nem adott. Kicsinyt, meghittet, megkapót és elriasztót annál inkább. Mint mindenki - vagy majdnem mindenki.

A kicsiny tények és a hosszabb elbeszélések, a válogatatlan dokumentumok (levelek, naplórészletek, feljegyzések) és a rafinált szerkezeti váltások mind-mind azt a célt szolgálják, hogy minél plasztikusabban bontakozzák ki, épüljön föl az olvasó szeme láttára Daisy Goodwill figurája, szinte a semmiből, de lenyűgöző intzenzitással, amely mikrotörténet is egyben, s teljes és mély képet nyújt az e századi Kanadáról. Carol Shields dokumentumregénye, fiktív életrajza, kitalált családkrónikája irodalmi remekmű, amely 1993-as megjelenésével azonnal és mély sikert aratott, s Purlitzer-díjat is nyert.

Vámos Miklós: Apák könyve

Vámos Miklós sikeres anyaregénye (Anya csak egy van) után most megírta az Apák könyvét, amely azonban vajmi kevéssé hasonlít párdarabjához. Amíg az előző igen koncentráltan ábrázolt egy szűk tárgyi környezetet és emberi világot, ez utóbbi a közép-európai és a magyar história háromszáz esztendejének történelmi dimenziójában fest tablóképet egy zsidó családról, szinte a klasszikus családregények modorában.

Ebben a keretben tizenkét fejezet során beszéli el az író a Stern (utóbb Csillag) família nemzedékeinek életét, éspedig a magánélet fejleményeire koncentrálva. Vámos látszólag elvész a családi élet apró-cseprő ügyeiben, szinte kirekeszti a külvilág - pontosabban a "nagypolitika" - történéseit, a magánéleti viszonyokat ábrázolja, helyenként minuciózusan, de mindig kedvtelve beszélve a köznapi mozzanatokról. És mégis: a történelem, a politika folyton beavatkozik az életükbe, mégpedig rendre kényelmetlenül, zaklatón, aggasztón, olykor életveszélyesen. Bármennyire is egymásra figyelnek Sternék, a rémes 20. század nagy fordulatait aligha tarthatják távol maguktól: a zsidótörvények, a háború, a Rajk-per, '56 keretezi sorsukat. És annak a folytonos érzete, amit a zsidó sors jelent számukra. A Sternek, illetve Csillagok sorsa voltaképp az eltávozás és a hazatalálás, az emigráció és az otthonteremtés váltakozását példázza: e természetes emberi ragaszkodás-kötődés és a sors meghatározta taszítások, elválások furcsa, megszokhatatlan, mégis történelmi szükségszerűséget mutató dialektikáját. Mi minden megesik háromszáz esztendő alatt egy családdal! - sugallja Vámos Miklós, pedig valamennyi Stern csak egyet akar: valahogy boldogulni, a kríziseket túlélni, normális emberi kapcsolatokat fönntartani.

És az egymást követő nemzedékek férfiai gondolataikat, tapasztalataikat, fölismeréseiket egy régi-régi, vászonba kötött füzetben, az "apák könyvében" rögzítik. Ennek bejegyzéssora adja a regény textusának egyik rétegét; a másikat az írói narráció. Mindkettő kiváló alkalom Vámos Miklós számára, hogy az egymást követő korok stílusában szóljon, ha kell a nyelvújítást megelőző archaikussággat, ha kell, biedermeier negédességgel, de mindig egyszerre mértéktartóan és meggyőző kifejezőerővel. Az író végső soron belső látású korrajzot alkot, azt ábrázolja, miként élte át egy magyarországi zsidó család az elmúlt három évszázadot, és milyen tapasztalati anyag fogalmazódott meg mindebből az "apák könyvében". Ilyenformán a hagyományos családregénybe egy különös optikájú, igen nagy belvilágú korrajz ötvöződik. (Legeza Ilona)

"Az apák könyve családregény. Tizenkét nemzedékről szól, legfőbbképp azoknak elsőszülötteiről, háromszáz évnyi utazás a magyar térben és időben, a magyar történelemben és sorsban, valamint a magyar nyelvben is, hiszen az 1700-as években kezdődő história nyelve valamelyest igazodik a cselekmény zsinórjához, azaz fokozatosan fiatalodik. Ajánlom az Apák könyvét az édesapáknak. Meg a fiaiknak. Meg a hozzájuk gyöngéd vagy rokoni szállal kötődő asszonyoknak és lányoknak" (Vámos Miklós)

Vámos Miklós: Anya csak egy van

Vámos Miklós regénye egymással párhuzamosan futó monológ: az egyik a súlyosan mániás-depressziós anyáé, a másik "vicces Ladóé", a fiáé. A monológok váltogatják egymást, s ezekből bontakozik ki egy bonyolult anya-fiú kapcsolat képe; valamint a családé, háttérben a már rég meghalt, élhetetlen apával, azután Sárikával, Ladó nővérével, az író családjával, feleségével, Zsuzsával és szerelmével, Verával és idős anya számos régmúltbeli és a közelmúltban zajló viharos szerelmi kapcsolatával. A regény vélhetőleg önéletrajzi ihletésű, mindenesetre olyan mélyrétegeit tárja föl az emberi viszonyoknak, hogy érezhető az átéltség, az érintettség. Ám ha netán fikció is, írója olyan sorsokat és kapcsolatokat jelenít meg, melyekben mindannyan magunkra ismerhetünk. A felvillanó figurák egyike dr. Bartosik Gizella, az anya idegorvosa, aki nyilvánvalóan félrevezeti az asszonyt hosszú éveken át, s elavult módszerekkel (elektrosokk, hideg zuhany) kezeli, ám mégis ragaszkodik a beteghez. Vámos Miklós mindkét stációt, a mániás szakaszt (a "fentet") és a depresszióst (a "lentet") hitelesen és adekvát írói eszközökkel ábrázolja. Az anya beszédének és valóságérzékelésének kettőségében láttatja a betegség jegyeit. Laci, aki végeredményben jó fiú -, gondoskodik anyjáról, sok pénzt áldoz gyógyítására, aggódik érte, ugyanakkor természetes módon szenved is tőle - egyszer ki is mondja, hogy gyülöli. Az egész regényen végigvonul Vera alakja, aki a szenvedélyes és reménytelen szerelmet testesíti meg. A realista regény a végén szürrealizmusba csap át, amikor a halott anya a proszekturán tovább monologizál, sőt a saját hamvasztásán is, a fia meg röhögőgörcsöt kap a leleplező sírfelirat láttán, mely tíz évet letagad az asszony életkorából. Vámos Miklós elgondolkodtató regénye - a pszichológia szépprózai ábrázolása iránt fogékony olvasók tetszésével találkozhat. (Legeza Ilona)

Ben Jelloun, Tahar: Anyámról

A marokkói Fezben született francia író kötete szülővárosának harmincas, negyvenes éveibe kalauzol. A történet elbeszélője az édesanya, akit akadozó emlékezete visszatérít gyermekkorába, a város harmincas éveinek hagyományos muszlim világába, ahol fiatal lányként, mindössze tizenöt évesen adták férjhez elsőként, majd később további két alkalommal. Történetén keresztül bepillantást kapunk az észak-afrikai muszlim hagyományokba, a külvilág számára láthatatlan női élet hétköznapjaiba, a családi élet rejtett zugaiba. Megelevenedik előttünk a fezi óváros, az előkelő családjai által lakott negyed, a közösségi élet központjainak számító mecset, a kerítőnők által gyakran látogatott fürdő, az árusoktól nyüzsgő piac színes forgataga. A rendkívül izgalmas olvasmány egyszerre olvasható szépirodalmi alkotásként és a tradicionális Fez zárt berkeibe invitáló kultur-antropológiai műként.

Manicka, Rani: A kígyó szíve

A '30-as években, Malajziában játszódik a családregény, amelynek központi figurája a ceyloni Laksmi, aki a történet kezdetekor mindössze tizennégy esztendős kisleány. Házasságközvetítő hozza össze a nála több mint húsz évvel idősebb Ayával, akit nemcsak gazdagnak, hanem melegszívű, szerető társnak is fest le. A valóság természetesen gyökeresen más - ám ezzel a lány csak megérkezte és az esküvő után szembesül. Szerencsére hamar erőt vesz keserűségén, és kezébe veszi a ház irányítását. Amikor első gyermeke, a gyönyörű Laksmnan megszületik, végképp befejeződik élete első szakasza. A fiút még további öt gyermek követi, akiknek sorsát szintén részletesen nyomon követhetjük az egzotikus történetben, amely amellett, hogy egy karakteres nő portréja, egy különleges család históriája, egyben szubjektív, magával ragadó leírása egy távoli, istenekben és fűszerekben kiemelkedően gazdag kultúrának. A hömpölygő cselekménysor érzéki és titokzatos, akár a malajziai folklór, amely nélkülözhetetlen forrás a szerző számára. A regényt egyebek közt egzotikus szimbolikája teszi izgalmas olvasmánnyá, amelynek élvezete közben eltöprenghetünk a pókok, a madarak vagy a fekete és a piros különleges jelentőségén.

Vajda Miklós: Anyakép, amerikai keretben

Egy rendkívül bonyolult anya-fiú kapcsolat története: egy család hányattatásokkal teli élete a magyar történelem viharaiban. Dr. Vajda Ödönné a 30-as években a felső tízezer ünnepelt tagja volt. Amikor férje zsidó származása miatt nem dolgozhat tovább ügyvédként, egyedüli családfenntartó lesz. Elkényeztetett fia azonban nem egyszerű eset, miközben a vészkorszakban a nyilasok börtönét is megjárja zsidók bújtatása miatt. A Rákosi-korszak kezdetén aztán az anyát egy jól megrendezett kirakatperben elítélik, rémhírterjesztéssel vádolva. Egyedül marad az akkor tizenkilenc éves Miklós, aki éppen Sturm und Drang lázadó korszakát éli. Egyetlen segítője apja első felesége, a színésznő Bajor Gizi, aki leveleivel próbálja elérni barátnője kiszabadulását. Bajor Gizi rendületlenül bombázza leveleivel Rákosi Mátyást, meg Révai Józsefet, s végül sikerül elérnie a büntetés megszakítását. Az anya 1956-ban a börtöntől való újabb félelmében Amerikát választja, ahol új életet kezd, és a ritka találkozásokat leszámítva fiával már csak írásban érintkezhetnek. Ez a vallomásos, bensőséges írás - tulajdonképpen életregény - föltárja az anya-fiú kapcsolat bonyolultsága és ellentmondásossága felett átívelő lényegét: a fájdalmas, megértő szeretetet.

Styron, William: Sophie választ

Styron súlyos, világirodalmi jelentőségű életművének talán legjelentősebb darabja az először 1976-ban megjelent regény. A katolikus lengyel Sophie Zawistowska holokauszt-túlélő. Auschwithba hurcolták annak ellenére, hogy sem zsidó, sem kommunista, sem ellánálló nem volt, sőt apja egy "népszerű" antiszemita pamflet szerzőjeként tett szert ismertségre. Végül az Egyesült Államokba menekül, ahol a skizofrén zsidó "biológus", Nathan szeretője lesz, akihez bonyolult, viharos szenvedély fűzi. Styron több valóságos történelmi személy történetét és történelmi dokumentumok sokaságát dolgozza föl, hogy regénye pontos és hiteles legyen. Ami Sophie-val történt, olyan rettenetes, hogy azt valóban csak az élet írhatta: egy SS-tiszt arra kényszerítette Auschwitzban, hogy ő maga, az anya válassza ki, két gyermeke közül melyik maradjon életben és melyiket küldjék gázkamrába. Ám a meghagyott gyermeket, Jant sem látja újra, hiába dolgozik kivételezettként az irodában, hiába lenne egy német tiszt szeretője, hiába enged a "ferde hajlamú" német nő közeledésének. New Yorkban annak a férfinak lesz érzelmi és szexuális rabszolgája, aki valamelyest megérthetné az európai zsidóság szenvedését, aki az egyetemes zsidó szenvedés részese. Styron szinte dosztojevszkiji pszichológiával ábrázolja közös öngyilkosságba torkolló útjukat. Ez az út azonban éppen nem egyenes vonalú: csodaszép pillanatok, egy nagy szerelem költői ábrázolása telítődik egyre inkább a múlt kínzó emlékeivel. Auschwitz megérthetetlen, felfoghatatlan, mert nemcsak Isten létét kérdőjelezi meg, hanem az emberét is.

Plath, Sylvia: Az ötvenkilencedik medve

Sylvia Plath verseivel (Zúzódás) és Az üvegbúra című regényével vált világhírűvé, kritikusai azonban kezdettől novelláit ítélték a legjobbnak. Ezek a novellák, amelyekből csaknem húszat tartalmaz a válogatás, látszólag teljesen jelentéktelen írások: egy fiú és egy lány buszon utaznak, s arról beszélgetnek, vajon be kellene-e csukni a jármű ablakát; egy házaspár az amerikai nemzeti parkok egyikében medvéket figyel és számol össze; egy kisebb társaság egy tetováló mesterember munkáját tanulmányozza; néhány kislány belép gimnáziumuk Lányegyletébe, s ehhez egy kis tréfás próbát kell kiállniuk; egy londoni házban bizonyos kellemetlenségeket okoz a szokatlanul csapadékdús tél; egy fiatal párnak parkírozási díjat kell fizetnie, és ezt igazságtalannak érzik stb. Ilyen és hasonló történeteket mond el az írónő, és a gyanútlan olvasó esetleg nem is jön rá, hogy mi értelme lehet mindennek. Hisz nem történik szinte semmi, nem "derül fény" semmire, nincs poén, nincs csattanó, nincs magyarázat. Ám éppen ebben áll Sylvia Plath prózaművészete: a banális, mindennapi, látszólag minden jelentőség nélkül való életdarabkákból bontja ki az írónő azt a világképet, amely semmilyen tanítást nem tartalmaz, amelyből nem következik semmi, "csak" az, hogy a világ végtelenül törékeny és esendő; hogy az emberi gesztusok nem vezetnek sehová, hogy az érzelmeknek mindegy, milyen tárgyra vagy személyre, lényegesre vagy lényegtelenre irányulnak; hogy a vízcseppben benne van a tenger; hogy egy férfi vagy egy nő, egy élethelyzet, egy sors teljessége megmutatkozhat (és Plathnál meg is mutatkozik) minden egyes tettben, szóban, látszólag teljesen közömbös gesztusban. Csodás, legfeljebb is csak Csehovhoz vagy Mansfieldhez hasonlító írásművészettel kápráztat el az írónő - elbeszélései minden érett, igazi olvasónak maradandó élményt nyújtanak. (Legeza Ilona)

Morrison, Toni: A Kedves

A 19. század második felében, Amerikában, Ohio államban játszódik a Nobel-díjas Toni Morrison remekbe szabott, varázslatos és megrázó regénye, amelynek a főszereplője Sethe, a szökött rabszolga, aki kislányával, Denverrel próbál új életet kezdeni. Ám egy nap különös fiatal lány jelenik meg nála és közli, hogy a neve Kedves. Sethe teljesen megrendül az élmény hatására, hiszen ugyanígy hívták első gyermekét, akinek két éves korában ő maga vette el az életét, hogy megmentse a rabszolgasorstól. Ahogy telik az idő, az összetört lelkű asszony egyre inkább elhiszi, hogy valóban kislánya szelleme kísérti és lassan megindul a téboly lefele húzó örvényében... A mágikus realizmus klasszikus irodalmi eszközeit felvonultató műben a szerző nemcsak az afro-amerikaiak tragikus múltjára hívja fel a figyelmet, hanem nagy érzékenységgel ábrázolja az anyai érzés és az érzelmi katasztrófák megrázó mélységeit. A regényt 1988-ban Pulitzer-díjjal jutalmazták.